Még akkor sem, amikor a Város Alapításának 792. - másként számlálva az isteni Tiberius uralkodásának 22. – évében a császár letette hivatalából Marcus Pontius Pilatust, Júdea ötödik kormányzóját, a „vörössipkás” proconsul még akkor sem volt képes feledni azt a meleg tekintetű, barnahajú férfit, akit A.U.C. 786-ban - jobb meggyőződése ellenére - megfeszíttetett.
levedlettem a tegnapok gönceit
- fáradt pikkelynapok zörögnek
délibábjaimon
szonettkoszorú
1.
Borulj szememre lángos kárhozat,
virágot szedni elcsüggedt a lélek,
szivárvány erdők, rózsaszínű rétek,
vegyétek ölbe szürke házamat.
Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent
munkája után, amit végzett.
Íme, neked is fényesedik az idő
(noha a nappali világ mind rövidebb):
túlhordott viselet szégyenkező tükrét
idegen szemmel bámulod. Pedig volt, hogy
Dióbél királyfi, a buszpályaudvar peronján összefutott tapír alattvalójával, aki elsőre uralkodóját levegőnek nézve, lomhán gyűjtötte tovább ormányával a földön nyüzsgő hangyákat.
Még el se mentél, itt hagytál engem
gyönyörök közt, mely csontig égett.
Odadobtad vigaszul, kéretlen
az utolsó lélegzetvételt,
Ha fakó erkélyek
fényfüggönybe bújnak,
vakítóra törölt
ablakszárnyak mögött
gyertyalángok gyúlnak,
akkor tudom,
karácsony közeleg.
Karácsony - nélküled.