northman alkotásai
Zuhannék öledbe
Ahogy gondolok rád
vörös felhők között
már ki tudja ébrenlét vagy álom
ahogy félelemmel gondolok rád
Erdők zöldjével
Aztán erdők zöldjével fordulok délre
szélvédőn át lélegezve mozdulataid
semmibe öltözve háttal a párnádnak
mosolyba ölelve kialvatlan ráncaim
így alszom fejetlen forratlan álmok mögött.
Elkopott vállamon
Ölelkezésre vágyom
ahogy a hétfő engedi
el a vasárnapot
kávét kavaróan
repedések a falon
háttal és nem beszélve.
Éjféli sétára vágyom
ujjbegyet érintő
ablakon beleskelődő
csóktól csókig rohanó
épp csak véletlen
hazafelé.
Elhagyott árnyak*
És már kevesebbet lélegzem
keveset alszom sima városok
és karcosan izzó lámpasorok
ahogy kevesebbet fordul a föld.
Lassan a kilincsre ül
Két tenyeremben tartom
a lélegzeted szemeim
befelé fordított reflektorok
csak a falakon belüli tájig látok el
messze messze vinne a láb.
Úgy 33 mérföld
Szóval az a bajom a pillanattal
hogy megérint és rögtön mögém zuhan
szemből az idő karcol újra
hátulról holdtölte feszít és
kitárt ajtók tengerén úszom dél felé.
Ezerszer kiégett
Kagylóhéj és léptek
zörög belülről kifelé
át az arcon a szemekben megáll
mintha vonatra szállna alvás helyett
és annyira fáradt és
mindegy már.
Féltüdőnyi széllel
Pár cseppnyi méreg hófehér
az arctól egyenesen a szívig
hajnalok hátán ébredés
estek fénylő romjain
már megint szerelem
Párizs Texas
Szóval emlékszem az érzésre
Lassan merülő erdőkké
váltak emlékeimben
a mozdulatai kékben aranyló
bőr mint a hajnal első sóhaja.
