Vers
Alkudozás
Kiömlött romlott, léha illatunk,
Talán Freyja istennő sem szereti,
Ha a szépség mágiájába halunk,
Vagy csak az idejét vesztegeti -
Ki elolvad édes ízű énekén,
Nem is sejtve, hogy az élete buján,
Bíbor fénnyel telefirkált regény,
Múló éjjeli alkudozás csupán.
Egy csillag galaxisából elballag,
Tétova fénye arcodra vetült,
De halld, lenge foszlányait a dalnak
Alkonyi hangok csendjében elmerült,
Ott, hol mámorát itta az ajkad
És a mindig izzó vágyam sem lankad.
Holdkereső
Nem láthatom mindig a holdat,
pedig nekem az varázslat…
Téged sem látlak.
Csak a múltat simítom
hideg napokon.
Amikor fázik homlokom,
ideképzellek.
Nem nehéz,
bár kettétört hídon járok
már nem sajognak a régi sebek.
Néha benézek egy fura ablakon,
utána átjár a nyugalom.
Erősnek érzem a hófehér falakat
hisz gyerekkacagástól
ott minden hangosabb
és ez gyógyír minden bajra.
Csak itt lógatják a fák ágaikat
minden hajnalra…
A jelen már kopik,
nincs illata.
Éveinket lassan ellepi
a rozsda.
Csontjainkba ül a fájdalom.
Egyre mélyebbre zuhanok.
'Határmezsgyén
Nézem a kezem, csodálkozom,
ujjaim közt az idő, mint a tegnap
- hogy szalad...
Félúton, élet és halál között
téblábolok. Mindig a célt
kerestem, fut előlem.
Régi, kopott saru a kezemben, vajon
ki mondja meg bárkinek mikor csillan
majd egy lefutó fény, az ég peremén...
Addig pedig az úton járni kell.
Emelt fővel. Szeretni az életet,
akkor is, - ha ott távol, háborúban -
mindent porig égetett.
álmodik a csend
távol még álmodik a csend
kialvatlan ráncaiba
bújtatva köd párát lehel
és harmatot szitál az ég
lehullt az este kendője
pár eltévedt csepp fényei
halványan terültek fölénk
mint meg nem valósult régi
álmaink látomása, hol
elsuhanó éjszakáink
a derengés lenge fátyla
alatt szővik az ébredést
A sodrás illata
Horváth Márta rajza
Csak a testem remeg, ahogy jajgat
lelkem - morajától hangos hajnalon,
átfénylő tüzes virágot hajtogat.
Sejtjeim koldus-öledben hagyom,
mint hű szeretőket, hogy lázam oltván,
részegítsen, öleljen tovább - nagyon.
