Két rövid versHommage à NNÁ
1.
FÁK
Milyen furcsa fák!
Tagadhatatlanul öngyötrő ívben
hullnak-kavarognak vissza az ágak,
védelmező elvárást rejtve
tökéletes spirálkarjaikba.
Egy ember
Mottó:
"Galamb leszáll, leget hasít
A félelmetes fényü tűzzel,
Melyből lángnyelvek hirdetik,
Hogy bűnt és tévelygést mi űz el.
Nincs más remény, csak ez segít -
Válassz: a máglya vagy a máglya -
A lángtól megválthat a lángja.
Ki gyötör így? A Szeretet.
Furcsa Név - ez fog kínba minket,
Mert az ő keze szövi ezt
A tűztől tűrhetetlen inget.
Ne is reméld, hogy leveted -
Ha élsz, lélegzel, ez az ára:
A lángra juthatsz, vagy a lángra."
(T. S. Eliot - Vas István fordítása)
veréb kalandjai 1.
9:30. Este. A megfigyelt alany valószínűleg tisztában van azzal, hogy megfigyelik. Reggel fél 10-kor ugyanis - a délelőttös kollega feljegyzései szerint - aludt. Az ágyában. Vagy kevésbé felkészült munkatársam eszén túljárva csupán kitömködte a takarót, míg a város egy ismeretlen pontján ivott. Egyesek ugyanis látni véltek egy kalapos, zilált, össze-vissza vágott arcú egyént az egyik belvárosi presszóban a nevezett időben.
Szürreál
Szép vagy,
hajunk összemosná az este,
távolság semmi,
hasonlítani kezdünk
azt az érintést keresve,
mi csók lenne,
ha összeillenénk.
Szerencsém évadában
Mottó:
J. W. Goethe:
MINDÖRÖKKÉ
Mit ember földi korlátok nyűgében,
jósorsban Isten néven szólított,
