Legvégéhez vö.:
Nemes Nagy Ágnes:
SZÉL
Szélesedõ oszlopközök.
Szél fúj be a szavak között.
Itt már kupola-fellegek.
Éggel tapasztott épület.
S a Semmi itt már ennyit ér,
mint házak közt a tér.
* * * * *
Sáros fű,
az út menti köd
hideg nyelve alól
előszivárog az éj szeme,
s szétfolyik amerre látnék,
ha konok állam mellemre hajtva
nem az út gödreibe merülne
legyőzött tekintetem.
Felgyújtalak és rád döntöm a házat,
nincs bennem
alázat semmi a magamalázó
csikorgó
tegnapokért.
Fogj meg,
nem látok más utat,
fejemben
akarás csikorog,
zajok matematikája
alkotta szabálytalan
ismétlődések.