mocsokban születtél
vér és fájdalom között
akár a többi
s nem vagy ember
Ciklámenre borultál
kedves arcod torz
vigaszt
rejtő álca csak
Szemét
lehunyni rest,
ágy szélén roskadtan
hunyorog az álom,
festéke megcsúszik,
fakó valóságon
dadogó ecsettel
csillagot keres
az est fia.
Az ablakon bekacsint az őszi hajnal
szemérmetlen fűrkészve fáradt testeket
(fiamhoz - a hóvirág elé)
H allgatom a csendet
Ó rák napok telnek
V ágyódó
I mámmal
R eszkető könnyű némaságban
Á tvirrasztott éjek
G ond-szőtte magánya suttogja emléked
rigmusaim megroggyantak
s a korhadt rakoncán
kötélen vonszolom a szót
honnan kezdjem nincsen eleje vége
levedlett kígyóbőr boncasztalra téve
különleges minták értetlen nagyító alatt