JÓNAPOT
>Szeghalmi Sándor bácsi minden vasárnap reggel bejött hozzánk, hogy együtt menjünk az istentiszteltre. Nem engedte, hogy „kezitcsókolomot” köszönjek neki, hanem kezet adott és „jónapot” köszönt és én is. Tíz éves voltam és árva. Engedte, hogy vele maradjak, mikor a többi felnőttel beszélgetett.<
Pár sor
Fénybe vetett végtelenség,
magába záruló emléke
megidéz múltat, s kőbe rejt
sok fájdalmat, mint egy régi kép.
František Gellner: Szoba bútorokkal
Fiatalon járták lángokban
a világot – eleinte
önfeledten, utóbb unottan
özvegy-, s ifjakra tekintve.
Csorbakeretek a ház falán,
közömbösen néz képeket
limlom és egy könyvszekrény talán,
mi elnyeli a lépteket.
Vadul örvénylő elmúlások
(saját grafika)
Pillantásod, mint távoli csillagzat
Fénye rám terült - simulva beleszőtt
Időtlenséget, vadul örvénylő
Elmúlások szimpla látomásait,
Hajnali ébredésekből felfénylő
Kialvatlan álmaink százait.
A sötéthez egy kis csillogást adunk,
Figyeli a hallgatást, fű sem zizzen.
Derengve zárta kopott kapuját -
A hunyó világba burkolt tanúját.
Retinán szőtt dagerrotípiák
Letörölhetetlen sötét rétege;
100 szavas novella
100 szavas novella
Zsiga
A délutáni nap ferde sugarai végig szántották az utcát megnyújtva az árnyékokat. A járda mellett álló fák árnyékát, a villanyoszlopét, a szemetes kukáét és a Zsigáét is, kinek akkorára nyúlt az árnyéka, akkorára, mintha egy mesebeli óriás lenne.
Zsiga békésen várakozott, tudta, hogy anya nem sieti el a bevásárlást. Mindent, háromszor is megnéz, az árát, a szavatossági idejét, az összetételét, az adalékanyagokat, meg még ki tudja mindent, amit csak ő tud.
Telihold
Megint telihold van.
Jó, hogy újra láthatom
tegnap még ránc volt a homlokomon
s féltem, mert tenyeremben
a vonalak oly halványak lettek.
Mára újra erőteljesebbek
s növekszik a remény…
Bár kopogtatat az ősz,
s a faleveleken sárgulnak az erek,
odakint a Nap még kerek
éppen mint nyár elején.
Csak a gólyák nézik
más szemmel a teliholdat
félőn indulnak a hosszú útnak,
szárnyuk alatt őrzik a fészkük melegét…
kint most szép csillagos ég.
Alatta állva a teliholdat nézem,
augusztus végi varázslat ez nekem…
Göncölszekeret pásztázza szemem.
A hid
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Balogh Arthur: A híd
Több mint három hete nem esett az eső. A teherautók mély keréknyomokat hagytak a víztől elpuhult, most meg betonkeményre száradt vörös földben. A kocsi ittas emberként dülöngélt, és a kabinban a nyitott ablakok ellenére folyt a víz a két férfiről. Fullasztó volt a hőség.
Hiányérzet
hiányzik a szó
az ágaskodó betűk
szélhámos mondataim,
midőn egyik a másikat
írja fölül; izgalom
bajlódás, tompa ceruzák
elhűlő tea, öreg papírkosár
temérdek tikkasztó
gondolat, ilyenkor nyár
derekán; munka, küzdelem
szavakból cseperedő
kesernyés értelem, miről
feltételezem, hogy másokat
is - legalább ennyire érdekel
(átirat)